Fisli Éva előadása a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban 2012. december 11-én.
2015. február 1., vasárnap
2013. július 3., szerda
Nagyi főztje
Gabriele Galimberti fotósorozatában a világ különböző tájain élő nagymamák és egy-egy általuk készített étel kerül egymás mellé.
A projekt oldala és a receptek itt érhetők el.
A projekt oldala és a receptek itt érhetők el.
2012. december 9., vasárnap
Pilla a tokban
2012.december 11-én, kedden 10 órakor a SOM szervezésében újra mi vagyunk a terítéken.
A feldolgozás receptjei - kreatív muzeológia. A SETSE-program Magyarországon címmel Fisli Éva tart előadást. Részletek a kép mögött.
2011. március 8., kedd
Estebéd
Nem vagyok jelen.
A létige irgalmatlan felelősség. El is hagyom. Levés helyett nézzünk csak körül. Én itt, ott Önök.
Itt most nagyjából Star Kebab. A falafelszagú emeleten óriás akvárium: benne nyüzsgő aranyhalak és egy csodalámpa bugyborékol. Egy varázsszőnyegen nagy szemű, szakállas férfi lebeg a vízben. (Vizuális attrakció kedélybeteg halaknak? Ha gyerek volnék, most odadugnám az orrom az üveghez.)
A legvalószerűtlenebb mégiscsak a miniatűr műbúvár, talpig vernegyulás fölszerelésben. Kalandos Nyugat és mesés Kelet egymásba csúszva, akár húskonzervben az ízfokozók.
A halaknak persze ez a tér mindennapos. Hullámzó pikkelyekkel kerülgetik a többrétű szimbólumokat; az üveg falán túlról sokkal több furcsaság néz rájuk befelé.
A sarokban mindjárt egy hatalmas táblán e helyről mondatik – magyarul, angolul és arabusul –: Isten nevében. A tábla bal csücskében Isztambul feliratú óra török színekben, a jobb csücsökben Budapest, trikolórban. Sztambul és Buda közt állnak a mutatók, mintha lefújták volna a meccset. De tényleg.
Itt összecsúszva minden, tér, idő, ízek, asztalok.
Ott Hunyadi nevű kisvendéglő, Pest közepén álmodott Buda. Az Andrássy út 60 sétálásnyira, és ma este Önök azt kérdezik: Tudnak-e a szavak… főzni? Hát Ment-e a könyvek által? – kérdem erre. De nem. Nem ezt akartam mondani. Hanem hogy levés helyett nézzenek körül. A falakra, emberekre. Hisz e Pest a mi Budánk. Kicsit szoros, kicsit sötét, de otthonos. A hely, a mód, ahogy fittyet hányunk a dimenziókra (játszásiból): az egészre. Az Egészre hányunk fittyet.
(Egyetlen pozitív nemzeti rögeszménk a vendégszeretet. Észrevették?
Mi más is lehetne, mi félrevert harangokhoz szoktunk. Meg ágyúba öntött harangokhoz. Nekünk a szemünkön van déli harangszó. Ásó, kapa.)
Akárhogyis, Önök ott, én itt vagyok honn, ezen a vidéken. Itt a Törökben, s e nyelvben, az egyetlenegyben, ahol pontosan tudom, nem mindegy, hogy nagy ívű vagy nagy ívben.
Legyen ez közös ma bennünk. Örüljünk a nyelvnek, otthonunknak.
Emelkedjen a lélek az asztalok fölé, csengettyűzzön bennünk az öröm.
Csókolom Lilit.
Ders
2011. február 4., péntek
2010. december 17., péntek
Madelaine
Mossuk meg a laskagombát és a keményebb tönkjeit vágjuk le. Egy nagy serpenyőben olvasszunk vajat és szórjuk rá a gombát. Locsoljuk egy kis fehérborral, és pároljuk egy negyedórácskát. Nyomjuk rá a fokhagymákat, sózzuk, borsozzuk. Pirítóssal vagy bármilyen halhoz tálalhatjuk, előtte még szórjuk meg friss petrezselyemmel.
December van; friss petrezselyem híján bízzunk a jó öreg kakukkfűben, és – mert merészek vagyunk – próbáljuk ki, milyen ez a tengeriherkentyű-küllemű gomba tonhaldarabokkal... Ha ez első találkozásunk a laskával, lehet, hogy nem tartunk ki mellette, azonban egyetlen kaland erejéig kétségkívül érdemes megkóstolni. A fehérbortól puha falatok úgy simogatnak, mint a tenger, ha épp csak belemerészkedik az ember.
Innentől pedig már csak egy lépés a valenciai tengerpart emléke, amit azért is helyénvaló most felidézni, mert a SETSE program zárókonferenciája, s a vándorkiállítás újabb állomása ott, a színekben, ízekben gazdag tengerparton kapott helyet.
A fotográfia elterjedése, a 19. század nagy képügynökségei, a modernség vizuális bölcsője, és ringatói voltak a szeptemberi spanyolországi konferencia témái. (A teljes program itt érhető el.)
A Valenciai Műegyetem által szervezett eszmecsere előadói között találtunk brit, francia, amerikai, spanyol, olasz kutatókat. St Andrewstól Austining tehát minden nagy, fotótörténettel foglalkozó központ képviseltette magát.
A valenciai találkozó egyúttal a Műegyetem fotótechnikákkal foglalkozó műhelyének és szakembereinek bemutatkozása is volt.
Ki hitte volna, hogy a laskagomba lesz a madelaine-ünk? Győzzünk csak az eltűnt idő nyomába eredni.
Kép és szöveg: Fisli Éva
December van; friss petrezselyem híján bízzunk a jó öreg kakukkfűben, és – mert merészek vagyunk – próbáljuk ki, milyen ez a tengeriherkentyű-küllemű gomba tonhaldarabokkal... Ha ez első találkozásunk a laskával, lehet, hogy nem tartunk ki mellette, azonban egyetlen kaland erejéig kétségkívül érdemes megkóstolni. A fehérbortól puha falatok úgy simogatnak, mint a tenger, ha épp csak belemerészkedik az ember.
Innentől pedig már csak egy lépés a valenciai tengerpart emléke, amit azért is helyénvaló most felidézni, mert a SETSE program zárókonferenciája, s a vándorkiállítás újabb állomása ott, a színekben, ízekben gazdag tengerparton kapott helyet.
El Mar
Ringatók
A Valenciai Műegyetem által szervezett eszmecsere előadói között találtunk brit, francia, amerikai, spanyol, olasz kutatókat. St Andrewstól Austining tehát minden nagy, fotótörténettel foglalkozó központ képviseltette magát.
Kép a konferenciáról
A valenciai találkozó egyúttal a Műegyetem fotótechnikákkal foglalkozó műhelyének és szakembereinek bemutatkozása is volt.
Látogatás a Műegyetemen 1.
Látogatás a Műegyetemen 2.
Kísérlet ikonográfiai taxonómiára
Kísérlet ikonográfiai taxonómiára
A konferencia zárásaképpen nyílt meg a SETSE vándorkiállítás a varázslatos hangulatú Museo del Carmen felújított falai közt. És végül a programot összegző Families of Food című kötet is felbukkant a tengerparton!
SETSE kiállítás a Museo del Carmen-ban
SETSE-katalógus
Ki hitte volna, hogy a laskagomba lesz a madelaine-ünk? Győzzünk csak az eltűnt idő nyomába eredni.
Kép és szöveg: Fisli Éva
2010. szeptember 15., szerda
Arles-i képek
Néhány nap csupán és bezár az idei arles-i fotófesztivál. Addig azonban íme a júliusi SETSE-konferencia beszámolójának részlete:
Az idei logó és a provence-i napsütés
"Az egykori vasúti remízben álló fesztiválközpont egyik legütősebb bemutatója a Shoot című kiállítás. Ez a tárlatot zseniális ötletességgel építették egy nemrég felfedezett magángyűjteményre; egy holland nő 16 éves kora óta minden évben a céllövöldében készített önarcképsorozatára, mely – a háborús éveket kivéve – 1936-tól mindmáig követi nyomon – az egyébként nem profi fotográfus – Ria Van Dyke életét. Az évente rituálisan megismételt önlelövés (a fényképezés) amatőr sorozata köré kigondolt kiállításban a Nyugat Európában dívó céllövölde-fotográfia egy-egy nevesebb portréja is látható: Sartre és de Beauvoir, Cocteau, Fellini, Truffaut, Brassai, Cartier-Bresson egy-egy lövése is. Kell-e mondanom, hogy a kijáratnál a látogató maga is kipróbálhatja a lövést, miután 4 hatalmas vetítővászonra vetített hangos filmmontázs között maga is tökéletes össztűzbe került? (Az itt készült önarckép a birtokomban.)
Sínek, pókhálók, hőség, fényképek
A golyófüttyögéssel és mívészi fegyverropogással megtelő egykori remíz különleges hangulatot kölcsönöz a befogadott kiállításoknak, Marlo Pascual fotó-alapú installációinak például. Sínek, a sarkokban pókhálók, hőség – ennek az épp most épülő új komplexum mind hadat üzen – mutat rá François Hébel, fesztiváligazgató, akivel – a SETSE nemzetközi fotográfuscsere soros konferenciájának vendégeiként találkoztunk. 
François Hébel
Az alapító Lucien Clergue szelíd mosollyal fogadta a fesztivál gazdag múltjának archiválását firtató kérdésemet. Ő már létrehozott egy fotóarchívumot a helyi Réattu Múzeumban a hatvanas években. Az arles-i találkozások hozadéka pedig végső soron épp a dialógus, az illanó egymásra figyelés – tehetjük hozzá, mely azonban rafinált módon hatotta át a kontinens fotótörténetét.
Az elmúlt négy évtized Arles-t a fotográfia (profán) szentélyévé tette. A fesztiválon kívül ráadásul itt van – a nem kis mértékben miatta – a nyolcvanas években alapított École Nationale Supérieure de la Photographie , mely mindmáig Franciaország első és egyetlen felsőfokú fotográfus-képző intézménye.
Különleges élmény a nemrég nyugalmazott igazgató, Patrick Talbot – William Fox Talbot leszármazottja – vezetésével körüljárni az épületet, pincétől (szinte) a padlásig; belépni az André Kertész terembe, és végigsimogatni a könyvgerinceket a könyvtárban, ahol a legszebb albumok és angol, francia fotótörténeti összefoglalók között magyar nyelvű kötetek is vannak. (Egyébként az Arles és a fotográfia című vaskos kötetnek, mely a helyi Actes Sud kiadó gondozásában jelent meg 2002-ben, Kertész esztergomi Úszója látható a fedelén.)
Leletek az ENSP könyvtárából
Következő utunk a már említett Réattu Múzeumba – a máltai lovagrend egykori épületébe – visz, ahol épp most Pierre Jahan első retrospektív fotókiállítása látható; a 2003-ban elhunyt fotós nem csupán a nagy párizsi fényképészek kortársa volt, hanem saját jogán fontos alkotó. S végül ne feledjük megemlíteni azt sem, hogy itt létesült az első olyan hangtár Franciaországban, ahol, egy különleges terem révén a látogatók az (immár) archivált hangművészeti alkotásokat is élvezhetik."
Az 1970-ben, Lucien Clergue, Michel Tournier és Jean-Maurice Rouquette által alapított arles-i nemzetközi fotográfiai találkozások kiállításai tavaly már 72 ezer látogatót – 11 ezer külföldit – vonzottak. Az idei fesztivál szeptember 19-ig még nyitva tart…
Kép és szöveg: Fisli Éva
(A teljes cikk Össztűz címen a Fotoposton jelent meg 2010 szeptemberében.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)